2008.04.26. - Egyszarvú

A mai bejegyzés rövid lesz. Hajnalban kelés, lefagyás a motorról, az őzek már napkelte előtt egy órával a mezőn, jól szétzavartam őket. Később szép lassan újra előjöttek az erdőből, természetesen jó messze tőlem, nem úgy mint két napja, mikor 5-6 méterre legelésztek a sátortól. Érdekes, hogy a mezőn szétszóródó 10 egyed közül 7 volt a bak. Kettejük többször össze is csaptak... nem tűnt véresen komolynak, inkább csak játéknak!?

A lessátor melletti fasoron két kakukk váltotta egymást, de értékelhető fotó nem készült. Aztán a szokott helyen az ecetfák magasságában kijött egy suta és egy egyszarvú bak. A dolgot ledokumentáltam, más említésre méltó dolog nem történt... jahh... a fekete gólya nem jött.

2008.04.25. - Fácános

A történet még tegnap (csütörtök) kezdődött. Kimentem a Papfenyvesbe, hogy a - korábbi bejegyzésben említett - fekete gólya fészkelésének kérdésére pontot tegyek. Gondoltam én nagy önbizalommal, hogy tudom az erdő mely részéről is lehet szó és viszonylag gyorsan megpillantom majd a nagy fészket. De nem... Ugyanis koránt sem biztos, hogy az a szeglet a fészek helye, amire én gondolok, de még ha az is lenne, akkor is tű keresése a szénakazalban, annyi fa van az erdőben. Szóval a fészket nem találtam, de miután a nyiladékból indultam volna vissza a motor felé, a leshelyem körül szám szerint 11 őzet számláltam. Már-már pofátlanul közel voltak a sátorhoz, így hát a jó széllel egészen 10 méterre megközelítettem őket. Nagy élmény volt...

Szóval a tegnap történteken felbuzdulva gondoltam megpróbálkozom egy alkonyi lessátrazással is. Ezek korábban nem sok sikerrel jártak, és most sem indult minden zökkenőmentesen. A rét sarkában egykoron mázsaházként üzemelő objektum körül az aljnövényzet fojtogató füsttel égett. Hogy véletlen vagy szándékos gyújtogatás volt azt nem tudni, de a környéken senki sem volt, így hát magam kezdtem el a lángok megfékezését... a bakancsom egész jól tűrte. Miután jól felfüstölődtem, beültem a sátorba.

Alig szereltem össze a cuccot, akárcsak tegnap megjelentek az őzek. Szép lassan jöttek is felém, de egy traktor a közelben elhúzott... ugye nem kell magyaráznom. Mondtam is magamban, hogy csak a hajnalok az igaziak, mikor egy fácánkakas dürgése hallatszott a közelben. No mondom itt a lehetőség a PDA-ra töltött hang lejátszására, hátha közelebb jön a rivális hang hatására. Figyelt is rendesen... Mégis előbb egy tojó jelent meg az objektív előtt. Aztán a kakas is szép lassan megindult felém. Leginkább a táplálkozással volt elfoglalva, nem mondhatnám, hogy komolyan vette a sátorból szóló műkakas hangját.

Később aztán az őzek is újra megindultak. Sajnos az alacsonyan járó nap lágy sugarait egy komoly gomolyfelhő takarta, majd mire elvonult az erdő vetett árnyékot a négylábúakra. ISO800 mellett 1/20-ad záridővel pár dokumentatív képet exponáltam... Nem jöttek elég közel, de rendkívül nyugodtan táplálkoztak, majd lefeküdtek kérődzni. Olyannyira nyugodtak voltak, hogy a sötétedés beálltával úgy kellett kiosonnom a sátorból. Ügyet sem vetettek rám...

2008.04.19., 20. - Fészkel a fekete gólya?

Szombat - Idei első fényképezőgépes hajnali les kicsit szomorúan végződött. Az izgalomtól kicsit nyugtalanul aludtam, de annál könnyebben keltem. Az égre tekintve egy hatalmas felhősáv szelte ketté a horizontot, de azért megindultam. Ahogy kiértem a Papfenyvesbe már éreztem, hogy nem lesz tartalmas nap. A napkeltét nem is vettem észre a ránkboruló felhőpaplantól. Fotózásról szó sem lehetett, ISO400 mellett 1/15sec záridőt sikerült kicsikarnom a gépből. Pedig 12 őz legelgetett a környékben... Elkezdett szemerkélni az eső, így hát reggel 7 óra körül hazaindultam. Még szerencse, rá fél órára már szakadt.

Vasárnap - Ma újra próbálkoztam. A tegnapi felhőpaplan nyújtotta langyos hajnalt, ma tiszta égbolt és ködös, dermesztő reggelre cserélte a sors. A didergést már megszoktam, a párás levegő meg csak hab a tortán a napfelkeltéhez. Azonban az őzek most elmaradtak. Egy bakocska és egy suta jelent meg pár percre, de valamitől megriadva elszeleltek. Bízva a folytatásban a reggelimet egy sötét folt felbukkanása 'zavarta' meg. Kikukkantva a lesből, örömmel konstatáltam, hogy az elmúlt napokban délutánonként a nyiladékban keresgélő fekete gólya az.

Nem igazán értem, hogy mit keres itt, hisz a folyók, lápok menti erdőket kedveli. A mi erdőnk környékén a homokon kívül a száraz gyep is kuriózum. De itt van... és ez a lényeg. Tollászkodott kicsit, majd kikerült a látómezőmből. Folytatva a reggelimet, egyszer csak látom a messzeségben alacsonyan elhúzni, csőrében valami nagy barna bolyhossal... Mondom, ez nyulat fogott :-) Berepült vele az erdőbe... A képeket visszanézve megállapítottam, hogy egy nagy csomó száraz növényt vitt. Ez ám a jó hír... talán fészkel!?

Később megerősítést is kaptam. Visszatért, de ezúttal már nem egyedül. Párban hordták a fészekbélésnek valót. Remélem nem tévedek, valóban fészkelnek. Nagy öröm lenne, ha a közvetlen közelünkben is megtelepedne e fokozottan védett fajunk. Bár az élőhely minőségével kapcsolatban azért vannak fenntartásaim.

2008.04.18. - Bemelegítés

Üdv újra! Jó rég frissült már a blog... van is két tavalyi kiruccanás ledokumentálásában némi elmaradásom. Talán egyszer megcsinálom... Szóval: Jó reggelt Dél-alfööööld! Nohh a természetet nem kell ám nógatni, egy jó ideje már felébredt... én voltam kicsit lusta, nehezen indult számomra a szezon. De most már zakatol a gépezet, az elmúlt évek tapasztalataival felvértezve remélem hasznosan tellik majd a tavasz. Van új fényképezőgép (Olympus E-3), meg hazudós chip (Dandelion) a Nikon objektívhez, hogy könnyebben menjen a manuális élességállítás. Sajnos a szemem nem javult, de egyengült a tél folyamán... De nem panaszkodok. Szóval. Az elmúlt hetekben már jártam a környéket. Helyi büszkeségünk a Tóalj kicsit lassan tellik meg vízzel, a tavalyi madártömeg is elmarad, de szerencsére az állandó vendégek - gólyatöcs, gulipán, kislile - ha nem is nagy számban, de itt vannak. Május 10-én a NatuArt-osokkal közösen csinálunk egy kiállítást, hogy a helyi népek figyelmét felhívjuk a tó természeti értékeinek megbecsülésére. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Infó majd lesz itt: http://www.kistelek.hu/ Balástya külterületén az egykoron volt homokbányából lett tó már-már komolyabb forgalmat bonyolít, mint a Tóalj. 18 pár gulipánt számoltam a napokban, nem kevés székigólyát, cankó hegyeket és pár nagy pólingot is megtávcsöveztem. Az igazi örömöt azonban egy bütykös ásólúd pár jelentette. Hejjj egy fotót de szeretnék róluk... de még várok vele. A héten minden nap kimentem a Papfenyvesbe is. Felújítottam a lopás kísérletét elszenvedő lest, láttam rókát odúba bújni, meg feketególyát. Ez utóbbi felismerés a mai - izé... a holnapi vagy holnaputáni :-) - napon teljesedett hatalmas izgalommá. Lásd: következő bejegyzés. Szóval megkezdődött a tavasz, az elmúlt napok távcsöves tekergései a környékben újra felpiszkálták bennem a mehetnéket. Ha az időm engedi, nem is maradok rest...